Bács-Kiskun vármegyében is elindult a KEVE

Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra – biztonságos közlekedésre nevelő program kisgyermeknek és kamaszoknak egyaránt.
Közlekedjünk Együtt, Vigyázzunk Egymásra – biztonságos közlekedésre nevelő program kisgyermeknek és kamaszoknak egyaránt.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az Állatok Világnapja alkalmából adománygyűjtést szerveztek a menhelyen élő állatoknak.
Egy irodába tört be egy tettes két napja, de további két bűncselekményére is fényt derítettek a dorogi rendőrök.
A Készenléti Rendőrség (KR) Mélységi Ellenőrzési Osztályának elektromos motorjait az ország különböző pontjain vetik be. A zajtalan terep-, illetve közúti motorok nagy segítséget jelentenek mind a határon szolgálatot teljesítőknek, mind a vidéki kollégáknak. Legutóbb a Veszprém vármegyei Döbröntén vetették be őket.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy férfi azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi bevásárlóközpont üzletéből ruhákat és lábbeliket lopott.
A rendőrök három férfit fogtak el, egy körözött munkagépet pedig lefoglaltak Ártándnál.
Nem mindennapos látvány fogadta az egri rendőröket.
Egy székesfehérvári kutyatulajdonos tett feljelentést a rendőrségen arról, hogy az udvarán - főként az állatok fekvőhelye körül -, valamint a házának falában légpuskalövedékeket, kavicsokat talált. A lövöldözés és dobálás az utóbbi időben mindennapossá vált, és az autóját is megkárosították. A kiérkező rendőrök elfogták az akkor is éppen lődöző férfit.
A fővárosi rendőrök elfogtak két férfit, akik a gyanú szerint Budapesten kívül több megyében is követtek el lopásokat, többek között egy protézist is eltulajdonítottak.
Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Magyar Szabadidősport Szövetség - többek között a BRFK Életmód Program szakmai támogatására.