Lakásáról árulta a tiltott szereket

A nyíregyházi nyomozók az egyik gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
A nyíregyházi nyomozók az egyik gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Ismét zavartalanul halad a forgalom.
Ketten sérültek meg az ütközés következtében.
Félpályán megindult a forgalom.
Három kamion ütközött Farád és Rábatamási között.
A helyszínre érkező körzeti megbízottak elfogták a rablással gyanúsított nőt.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal zárta le a Mezőfalva és Nagyvenyim között történt, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset miatt indult nyomozást.
A rendőrök 18 határsértővel szemben intézkedtek az elmúlt 24 órában.
Az elkövetőket a bejelentés után kevesebb, mint egy órán belül elfogták a rendőrök.
A Pest megyei rendőrök befejezték az eljárást annak a 22 éves férfinak az ügyében, aki négy szír állampolgárt akart Ausztriába szállítani.