Rendőrségi sportkongresszus

A sporttevékenységek támogatására létrejött Európai Rendőr Sportszövetség (USPE) 2014. október 18-án 36. alkalommal tartotta meg Budapesten kongresszusi ülését.
A sporttevékenységek támogatására létrejött Európai Rendőr Sportszövetség (USPE) 2014. október 18-án 36. alkalommal tartotta meg Budapesten kongresszusi ülését.
A Mohácsi Rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal zárta le a nyomozást két mohácsi lakossal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Mosonmagyaróváron és Sopronban Ausztriába utazó külföldieket állítottak elő a rendőrök.
A finanszírozási csalások és illegális alkatrész-kereskedelem felszámolására irányuló országos akcióban lefoglalt járművek összértéke meghaladja a 68 millió forintot.
Az egyik gyanúsított a ház előtt figyelt, amíg testvére - a gyanú szerint - két lakás ajtaját felfeszítette és onnan értékeket vitt magával.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy férfival szemben, aki Kazincbarcikán két sértettől pénzt követelt, majd a bántalmazottakat hazáig kísérte.
Salgótarjánban egy Egyesült Királyság bírósága által elrendelt európai elfogatóparancs alapján körözött férfit fogtak el a rendőrök.
Bíróság elé állítást javasolt a Nagykanizsai Rendőrkapitányság egy 37 éves férfi ellen, aki édesapjának okozott súlyos sérülést Eszteregnyén.
Összehangolt akcióval összesen tizenöt gyanúsítottat fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. (videókkal és fotókkal)
Egy gyanúsan viselkedő férfit vettek észre az úton biharkeresztesi határrendészek.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.