Előzetesben a kerítő
Egy szombathelyi lakásban csaptak le a rendőrök a gyanúsítottra.
Egy szombathelyi lakásban csaptak le a rendőrök a gyanúsítottra.
A sértettek figyelmetlenségét használták ki a terheltek Bihartordán és Hajdúböszörményben is.
Két személygépkocsi ütközött 2014. október 1-jén 13 óra 15 perc körüli időben a 4102-es számú úton, Nagykálló és Biri települések között.
Migránsokat akartak átszállítani a határon, de elfogták őket a rendőrök.
A berettyóújfalui rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást két csökmői lakossal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint gázolajat loptak.
Három óra sem kellett ahhoz, hogy a belga bűnüldöző szervek kérésére egy új pszichoaktív anyagot analizáljon a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet szerves kémiai analitikai szakértői osztálya.
A Tokaji Vízirendészeti Rendőrőrs tiszalöki körzeti megbízottja érte tetten Csobaj külterületén a varbói lakost.
A Csákvár és Felcsút közötti útszakasz teljes szélességében járható.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy sajószentpéteri férfival szemben, aki egy idős bolti alkalmazottat támadott meg a kasszában lévő pénzért.
A Készenléti Rendőrség egyenruhásai is erősítik a közterületi jelenlétet Egerben.