Legfrissebb híreink

Lengyel–magyar két jó barát…

Zsaru Magazin

Amelia, Nikola, Ignacy és Dawid olyan lengyel fiatalok, akik felsőoktatási tanulmányaik keretében lehetőséget kaptak arra, hogy Magyarországon tanuljanak. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem által szervezett csereprogram keretében a Szczytnói Rendőr-akadémián tanuló fiatalok ellátogattak a Rendőrségi Igazgatási Központ Teve utcai épületébe is.

Elásott igazság

Zsaru Magazin

Több mint két évtizednyi csend és kérdés után végre fény derült egy rejtélyes eltűnés hátterére. A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai egy 25 éve eltűnt fiatal férfi földi maradványait találták meg, minden jel arra utal, hogy gyilkosság áldozata lett.

Kábítószert terjesztett és rabolt is

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az encsi rendőrök egy halmaji férfit fogtak el az élettársával együtt, akik lakóhelyükön és környékén terjesztették a tiltott szert.

Együtt üzleteltek, együtt kerültek rács mögé

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítható férfiakat vettek őrizetbe a rendőrök Békésben. Először egy egymást gyerekkoruk óta ismerő páros, majd az a férfi került rendőrkézre, aki egyiküknek szállította az áru utánpótlást, a saját termesztésű, készítésű marihuánát. A hozzájuk köthető fogyasztók ellen is sorra indulnak eljárások, az ügynek eddig összesen 12 gyanúsítottja van.