Köszönet a NNI munkatársainak

A Kanadai Királyi Lovasrendőrség regionális igazgatója levélben köszönte meg a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak az emberölés miatt körözött kanadai páros elfogásában nyújtott segítségét.
A Kanadai Királyi Lovasrendőrség regionális igazgatója levélben köszönte meg a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársainak az emberölés miatt körözött kanadai páros elfogásában nyújtott segítségét.
A rendőrök a külföldi sofőrrel szemben négyszázezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki Ártándon.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök az osztrák hatóságok által körözött Ford Ranger terepjárót foglaltak le Röszkén.
Az iklódbördőcei férfi elfektette az ideiglenes forgalomirányító készüléket és több táblát is az útfelújításnál.
Egy dinnyés pavilonból lopta el a váltópénzes kazettát egy nő Gyulán. Kihallgatását követően kiderült, hogy telefonlopással is gyanúsítható.
A férfi Balmazújváros belterületén motorozott, amikor igazoltatták a helyi járőrök.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 49 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonhatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 20 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság befejezte egy 30 éves paksi férfival szemben indított eljárás vizsgálatát.
A biharkeresztesi rendőrök elfogták azt a nőt, akivel szemben elfogatóparancs volt érvényben.