Legfrissebb híreink

A megrongált kerítés tulajdonosa egy téglával büntette az ittas sofőrt

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A miskolci egyenruhások elfogták Ongán azt a sofőrt, aki autójával ittasan, vezetői engedély nélkül egy családi ház kapujának hajtott, illetve az ingatlan tulajdonosát is, aki a baleset után egy téglát dobott a tolató járműre.

Szóváltások fajultak garázdasággá

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szolnoki és a karcagi rendőröknek is garázdaság miatt kellett intézkedniük.

Családon belüli erőszak Szabáson

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hónapokon át bántalmazta feleségét, a nagyatádi rendőrök távoltartást rendeltek el.

A betörés helyszínén hagyta személyi igazolványát

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bonyhádi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, melyet egy nagymányoki férfi ellen folytattak, aki egy zárva levő benzinkútra ment be.

Elsodort, majd elhajtott

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Könnyű sérülései keletkeztek annak a 12 éves lánynak, akit egy kijelölt gyalogátkelőhelyen egy autós elsodort, majd segítségnyújtás nélkül otthagyott.

Horvátországba utazók figyelmébe

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása a nyári idegenforgalmi idényben Horvátországba látogatók részére.

Drón-program az M30-as autópályán

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Drónt is bevetettek a rendőrök a közlekedők biztonsága érdekében az M30-as autópályán.  

Elszámoltatva

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nagykőrösi rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki azt a vietnami férfit, aki egy helyi vadásztársaság területén lőtt ki egy fokozottan védett madarat.

Helyszínen bilincselték

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bejelentés után percek alatt elfogták a monori rendőrök azt a 36 éves nőt, aki egy parkban egy idős asszony nyakából kitépte a láncot.