A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a jászberényi nőt
A megalapozott gyanú szerint, egy kulccsal rongált meg egy parkoló gépkocsit.
A megalapozott gyanú szerint, egy kulccsal rongált meg egy parkoló gépkocsit.
Nyugdíjba ment Ropi, a somogyi rendőrkutya
A rendőrkapitányságra önként ment be az a férfi, aki péntek este egy közlekedési baleset részese volt Debrecenben. A gyanú szerint a jármű vezetője megállás nélkül elhagyta a helyszínt.
Az ügyben szabálysértési és közigazgatási eljárás indul.
Reggel egy családi házba surrant be, délután egy üzletből akart lopni az a férfi, akinek felismerték ruházatát és talpnyomát a rendőrök.
A megalapozott gyanú szerint, a barkácsbolti alkalmazottak a munkahelyükről otthonaikba vitték az eltulajdonított értékeket.
Szabadnapos rendőrt értesített egy sértett, akinek nyitva hagyott autójából ellopták pénztárcáját, benne személyes irataival és készpénzével Mezőkövesden.
Az ékszereket egy ingatlanból lopta el egy azóta már elfogott férfi, azonban az eltulajdonított tárgyak a nyomozás során nem kerültek elő.
Az egyik egységben alkoholt árultak az utcán gyülekezőknek, a másikban több mint harmincan tartózkodtak.
Néhány órán belül csattant a bilincs annak a fiatal férfinek a kezén, aki gyógyszert, pénzt követelt áldozatától.