Rendőrkézen a zalaegerszegi betörés feltételezett elkövetői

Két helyi nőt és egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.
Két helyi nőt és egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként a nyomozók.
Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett a megalapozott gyanú.
Egy Berettyóújfalu külterületén történt súlyos baleset körülményeit vizsgálták a hajdú-bihari rendőrök.
A gyanú szerint egy állítólagos vérdíjra hivatkozva követelt egymillió forintot.
A kaposvári rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Nem a Dunába dobta, hanem elásta volt élettársa holttestét a felsőlajosi férfi. A tapasztalt nyomozóknak köszönhetően derült fény az igazságra.
A komáromi Erzsébet hídról akart leugrani egy férfi, de a Komáromi Rendőrkapitányság és a Készenléti Rendőrség egyenruhásai megakadályozták.
Rövid időn belül beazonosították, és elfogták a 66 éves vizslási lakost a salgótarjáni nyomozók.
A kőbányai rendőrök keresik az elkövetőt.
A rendőrök egy embercsempésszel és öt migránssal szemben intézkedtek az elmúlt 12 órában Győr-Moson-Sopron megyében.
Ismert mobilszolgáltatók nevében küldenek hamis SMS-eket, amelyekkel gyanútlan felhasználókat próbálnak megtéveszteni.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 72 éves férfi megtalálásában.
A Balaton-parton kapcsolták le a miskolci férfit, aki ellen öt körözés volt kiadva.
Először tartották meg a „Vidd magaddal a kutyádat a munkahelyedre!” napot a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei rendőrök diákok szüleinek tartottak előadásokat a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről.
Két óra alatt hét jogsértést követett el egy férfi Pécsett.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik
A 15 éves lányt a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A gyanúsított dühében kommentelt és fenyegetőzött egy közösségi oldalon. A hajdúnánási rendőrök internetes agresszió miatt nyomoztak ellene.