Lezárt ügyek: A megalapozott gyanú szerint csaknem félmillió forintot sikkasztottak
A miskolci rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A miskolci rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Mérleget vontak a budapesti rendőrök. Idén nyolcszor adták a vérüket. Az 534,6 liter vérrel akár 3564 ember élete is megmenthető.
Több évtizedes, eredményes szolgálat után vonult nyugdíj előtti rendelkezési állományba a korábbi kapitányságvezető, Harmati Gábor r. ezredes.
A rendőrök előállították azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy kerékpárt és egy fűnyírót tulajdonított el Edelényből.
Az 53 éves férfit kifosztással gyanúsítják.
A kilenc korszerű gépkocsit a megyei rendőrfőkapitány adta át a munkatársainak.
Az egri járőrök két órán belül elfogták a helyi férfit.
A rendőrök segítik a munkájukat, de a kijárási tilalom ideje alatt a közterületen az állatvédők is csak munkáltatói igazolással végezhetik tevékenységüket.
A nagyatádi rendőrök befejezték az eljárást.
A megalapozott gyanú szerint, volt szomszédját károsította meg az öcsödi nő.