Lezárt ügyek: A rendőrök tetten érték a tolvajt

Betörés közben fogták el a rendőrök azt a férfit, aki egy miskolci telephelyről akart kisgépeket ellopni. A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Betörés közben fogták el a rendőrök azt a férfit, aki egy miskolci telephelyről akart kisgépeket ellopni. A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A 23 éves fiú beismerte tettét, garázdaság és rongálás miatt kell felelnie.
Újabb gyorshajtókat mértek be Környe területén.
Az egyik gyanúsított egy késsel fenyegette meg a sértett segítségére siető két fiatalt.
A megalapozott gyanú szerint a szolnoki férfi felajánlotta a sértettnek, hogy hazakíséri, azonban útközben bántalmazta és kifosztotta.
Embercsempészt elfogó munkatársaink kaptak jutalmat.
A Csongrád-Csanád megyei rendőrök több gyorshajtót és egy ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból Hódmezővásárhely környékén.
Jogellenesen jutott be az ország területére öt külföldi férfi.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba öt migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.