Beszámolt a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrfőkapitány
A közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
A közgyűlés egyhangúlag elfogadta.
Öt percen belül egy helyen két bűncselekmény történt Miskolcon, a rendőrök mindkét elkövetőt azon nyomban elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök két motorossal szemben intézkedtek a belvárosban.
A lábatlani nő több mint egy éven keresztül használta a sértett bankkártyáját internetes vásárlásokhoz. A nyomozók csalás miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
A Komárom-Esztergom megyei rendőrök újabb két főt vettek őrizetbe kábítószer-kereskedelem miatt. A nyomozók több mint 5 millió forint készpénzt és kábítószert is lefoglaltak.
A 48 éves helyi férfi egy Kajdacson levő, lakatlan házból akart lopni, azonban a ház tulajdonosának testvére tetten érte, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.
A magyar rendőrök átadták a horvát hatóságoknak a korábban Nagyharsány térségében elfogott illegális migránsokat.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság színes programokkal várja a Balesetmegelőzési Nap iránt érdeklődő gyerekeket és kísérőiket.
A sárvári rendőrök eljárást indítottak a sofőrrel szemben.