Az autópályán segítettek a rendőrök

A hajdú-bihari egyenruhások egy idős férfinek segítettek kereket cserélni.
A hajdú-bihari egyenruhások egy idős férfinek segítettek kereket cserélni.
Az Ajkai Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot egy 44 éves halimbai lakosnak az ügyében.
A budapesti rendőrök befejezték annak a férfinak az ügyét, aki betört egy családi házba, majd miután kirabolta az ott lakót, pár hónap múlva visszatért és újra fegyverrel fenyegette.
Három óra alatt beazonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható tari férfit az egyenruhások.
Az egyenruhások segítsége nélkül nem tudtak volna partot érni.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói elfogták a két autótolvajt, és az eladott kocsit is megtalálták.
Ne feledjék, hogy a szabálykövető közlekedéssel megelőzhetőek a balesetek!
A Ceglédi Rendőrkapitányság munkatársai koordinálták azt a rajtaütést, amelyben kétszáz rendőr 65 szolgálati gépkocsival és a Terrorelhárítási Központ hat műveleti egységével csapott le egyszerre négy megyében 22 helyszínen.
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Érkerti Rendőrőrse befejezte az ügy vizsgálatát.
A II. kerületi rendőrök keresik az elkövetőket.