Ismerősét ütötte meg

Súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 25 éves férfival szemben folytatott ügy vizsgálatát fejezték be a székesfehérvári nyomozók.
Súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 25 éves férfival szemben folytatott ügy vizsgálatát fejezték be a székesfehérvári nyomozók.
A Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Kábítószer-terjesztő letartóztatását rendelte el a bíróság.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya befejezte az ügy vizsgálatát.
A fülöpi lakosnak lopás miatt kell felelnie.
A Rendőrség állományában végzett kiemelkedő szakmai munkája alapján Szombathely Megyei Jogú Város elismerésben részesítette a Szombathelyi Rendőrkapitányság szolgálatparancsnokát.
A kisbéri rendőrök szabálysértési eljárást indítottak az ellen a motoros ellen, aki egy keréken motorozott és több szabályt is megszegett.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság több munkatársa elismerésben részesült.
A sátoraljaújhelyi rendőr megfogta és a természetes közegében engedte el a rendőrkapitányság udvarára költözött, és tojásait ott kiköltő vadkacsát kicsinyeivel.
Szent György nap, a rendőrség napja.