Lezárt akta: Embercsempészt fogtak el a rendőrök

A hajdú-bihari rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint több illegális migránst akart Magyarországon keresztül Ausztriába csempészni.
A hajdú-bihari rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki a megalapozott gyanú szerint több illegális migránst akart Magyarországon keresztül Ausztriába csempészni.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet csalás miatt négy budapesti és egy vésztői lakos ellen, valamint orgazdaság miatt szintén két fővárosi személlyel szemben folytatott.
Magyarországon való jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
Az elmúlt 24 óra határrendészeti eseményei Bács-Kiskun megyében.
Újabb négy illegális migráns próbált meg bejutni Magyarország területére. Biatorbágyon, egy kamionban rejtőztek el.
Tizenhatan próbáltak meg jogellenesen bejutni Magyarországra, a rendőrök mindannyiukat elfogták.
A kisbéri rendőrök egy óra alatt megtalálták azt az idős asszonyt, aki otthonából ismeretlen helyre távozott.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hatvanhét határsértő Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A magukat szírnek valló külföldiek illegálisan érkeztek Magyarországra.
Négy szír állampolgárságú, Nyugat-Európában tartózkodási engedéllyel rendelkező férfi ellen embercsempészés miatt indult büntetőeljárás Csongrád megyében. A gyanúsítottak, tíz szintén szír személyt szállították Szeged-Szőregen.