Legfrissebb híreink

Árulkodó szag áradt az autóból

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai elfogták azt az 52 éves helyi férfit, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.

Drog és kitartottság

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A DELTA Program keretében két férfi ellen indított eljárást a Szigetvári Rendőrkapitányság.

Kifosztás egy elutasított ajánlat után

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kalocsai nő férfi ismerősétől akart pénzt szerezni, és miután elutasította, elvitte a telefonját.

Ahol a víz az úr

Zsaru Magazin

A Készenléti Rendőrség Személy- és Objektumvédelmi Igazgatósága által indított személyvédelmi alaptanfolyam következő képzési feladataként a leendő személyvédők bizonyíthatták, hogy felkészültek arra, ha kell, vízből is mentsenek embert.

Élettársait futtatta egy újkígyósi férfi

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Hazánkban és Németországban is prostituáltként kellett dolgoznia azoknak a fiatal nőknek, akiket többször bántalmazott is. Emberkereskedelemmel és kényszermunkával gyanúsítják.

Emberölés Dunakeszin

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök egy napon belül elfogták az 56 éves gyanúsítottat.

Újabb baranyai díler őrizetben

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Letartóztatásban lévő párja tevékenységét folytatva terítette a kábítószert egy 25 éves nő a mohácsi térségben, a rendőrök őrizetbe vették.

Bővült a kör

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vasi rendőrök több mint másfél millió forint értékű drogot foglaltak le egy szombathelyi férfitól.