Őrizetben a betörő

A gyulai rendőrök elfogták azt a helyi férfit, aki betört egy raktárba és szeszes italokat lopott el, valamint több korábbi betörés elkövetésével gyanúsítható megalapozottan.
A gyulai rendőrök elfogták azt a helyi férfit, aki betört egy raktárba és szeszes italokat lopott el, valamint több korábbi betörés elkövetésével gyanúsítható megalapozottan.
A nagyközség több tanyájából és egy horgásztó területéről lopott a gyanú szerint a négy fős csoport, akik a rendőröket meglátva autójukkal elhajtottak, majd elszaladtak. Három rendőrkapitányság munkatársai fogták el a gyanúsítottakat.
Elismerésben és tárgyjutalomban részesült az a nyolc rendőr, akik Veszprém külterületén fogták el az előlük gépkocsival menekülő férfit.
A Fejér megyei rendőrök 2016. március 23-án délután a megengedett legnagyobb sebességre vonatkozó jogsértések visszaszorítása érdekében fokozott ellenőrzést tartanak.
A rendőrség teljes útlezárás mellett folytatja a helyszínelést.
Az M0-ás autóúton korábban három személygépkocsi és egy kamion ütközött össze.
Állatkínzás miatt indított büntetőeljárást az Újfehértói Rendőrőrs.
Vádemeléssel zárul annak a nyírkátai férfinak az ügye, aki közel egy milliárd forintos biztosítási csalás miatt feküdt a vonat alá.
Vádemelést javasol a rendőrség a jágónaki férfi ellen.
Csaknem 350 alkalommal értékesített új pszichoaktív és kábítószernek minősülő anyagot egy tiszaszigeti nő és két fia 2015 februárja és októbere között. A drogot egy weboldalon kínálták eladásra. A nyomozók két gyanúsítottat őrizetbe vettek.