Megszűnt az informatikai probléma a közúti határátkelőhelyeken
Ismét zavartalan a határforgalom
Ismét zavartalan a határforgalom
Egyre rövidebbek a nappalok, többet kell szürkületben, sötétben közlekedni. Előzésnél különösen figyelni kell, hiszen nehezebb felmérni a járművek távolságát, sebességét. Békés vármegyében egy rossz példát rögzített az egyik rendőrautó kamerája.
A zalaegerszegi rendőrök keresik a 16 éves fiút.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság úszói remek teljesítményt nyújtottak az úszóbajnokságon.
Az előzési tilalom érvényre juttatása és a követési távolság betartatása volt a fő cél.
A közlekedési rendőrök helyszíni nyomozati cselekményeket hajtanak végre.
Az öt fogyasztóból négyen börtönben vannak.
Egy idős nőtől lopták el a pénztárcáját, miközben egy élelmiszerboltban vásárolt. A tolvaj azonban nem örülhetett sokáig a zsákmánynak, ugyanis a VII. Kerületi Rendőrkapitányság egyenruhásai kamerafelvételek alapján néhány órán belül elfogták.
Mobiltelefont akart ellopni egy férfi Budapesten, de a szabadnapos készenléti rendőr megakadályozta ebben.
A budapesti nyomozók a Terrorelhárítási Központ közreműködésével fogtak el egy férfit, aki a gyanú szerint uzsorakamatot kért egy nőtől, majd később szexuális erőszakot követett el vele szemben. Társát pénzmosás miatt hallgatták ki.