Legfrissebb híreink

Családi veszekedésből kábítószerügy

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mosonmagyaróvári rendőrök egy 31 éves helyi férfivel szemben indítottak büntetőeljárást.

Fokozott ellenőrzés

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2025. július 25-én 8 órától 2025. július 26-án 8 óráig.

Nem adott magyarázatot

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Több mint száz késszúrással végzett alkalmi ismerősével egy férfi a XVIII. kerületben. Két nappal később maga tett bejelentést a rendőrségen. 

A Szendrői Közszolgálatért

Zsaru Magazin

Orosz Attila alezredes a Szendrői Rendőrőrs parancsnoka, példaértékű hivatástudatának, kreativitásának és elkötelezettségének, illetve a szakterületén, közössége érdekében hosszú időn keresztül végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként vehette át a Szendrői Közszolgálatért kitüntető díjat, melyet minden évben egy főnek ítél oda Szendrő Város Önkormányzatának képviselő-testülete.

Éjjel-nappal zenélnek

Készenléti Rendőrség

A Magyar Rendőrség Zenekara az év első felében 130-szor lépett fel, és azóta sem tétlenkedik: különböző formációkban folyamatosan koncertezik.

Közös erővel a biztonságos közlekedésért

ORFK Kommunikációs Szolgálat

Nemcsak Magyarországon találkozhatnak a közlekedők román egyenruhás rendőrökkel, hanem a kölcsönösség jegyében magyar kollégáink is segítik a munkát Romániában.

Rutin és szerencse kellett a rablófogáshoz

Zsaru Magazin

Több millió forinttal lépett le egy indiai férfi egy budapesti pénzváltóból május 20-án délután, de nem jutott messzire. Egy óra sem telt el, már meg is bilincselték. A két intézkedő járőr szerint megérzés és egy kis szerencse segített nekik ebben. Mindketten főkapitányi jutalomban részesültek.

Lopott cuccokért kristállyal fizetett

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A DELTA Program keretében a rendőrök kivonták a forgalomból azt a férfit, aki éveken át kristályt árult Tatán élő fiataloknak.

Kulcs nélkül jött, félmillióval ment

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem kellett betörni, hisz nyitva volt az ajtó – a volt élettárs létrával érkezett, és több mint félmillió forinttal távozott. A kalocsai rendőrök vádemelést javasolnak.