Érdemkereszt a főkapitánynak

Burgenland Tartomány Kormánya kitüntetésben részesítette Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok urat.
Burgenland Tartomány Kormánya kitüntetésben részesítette Csizmadia Gábor rendőr dandártábornok urat.
TISPOL akció Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében is.
Egy buszmegállónál lezárt kerékpárt lopott el az a 18 éves férfi, akit nem sokkal később már el is fogtak a bajai rendőrök.
Egy tarcali nő köszönőlevélben méltatta, hogy a rendőrök ellopott kerékpárját szinte azonnal megtalálták, amit még aznap visszakapott.
Félpályás útlezárás mellett helyszínelnek a rendőrök.
Az egyik gyanúsítottat a szabadnapos körzeti megbízott még a helyszínen elfogta.
Az egyik sértettől telefonját is elvette a gyanúsított.
A mentők szerint elvérzett volna a kerékpáros, ha a komáromi rendőrök és a szabadnapos mentőápoló nem nyújt azonnali segítséget.
Kedvezményes utazást kínált egy cég magyar orvosoknak, akik egy amerikai konferencián szerettek volna részt venni. Az utazás a költségek emelkedése miatt meghiúsult.
Az egri rendőrök rövid idő alatt elfogták a négy fiatalt.