Három nőt vettek a rendőrök szabálysértési őrizetbe
A főközlekedési út melletti buszmegállóban kínálták szexuális szolgáltatásaikat.
A főközlekedési út melletti buszmegállóban kínálták szexuális szolgáltatásaikat.
Papp Károly r. altábornagy, országos rendőrfőkapitány ünnepélyes keretek között fogadta a végzős rendőri szakos hallgatókat.
A kényszermunka bűncselekmény elkövetésével gyanúsított egri páros előzetes letartóztatásba került.
Közlekedjünk megfontoltan, a szabályokat betartva, hiszen mindenkit haza várnak!
A Komárom-Esztergom megyei Közgyűlés egyhangúlag támogatta a főkapitány beszámolóját.
A szentendrei rendőrök kábítószergyanús növényeket, terméseket és magokat foglaltak le egy pomázi házban.
Ismét járható a Hungária körút Kacsóh Pongrác úti felüljáró.
Dr. Varga Péter r. ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője 2014. június 26-án számolt be Fejér megye közbiztonsági és bűnügyi helyzetéről.
A rendőrség vádemelést javasol a tatabányai férfi ellen.
A dabasi rendőrök két férfit vettek őrizetbe.