Közlekedési baleset a 4. számú főúton
Egy személygépkocsi egy villanyoszlopnak ütközött a 4. számú főút Pallag és Bocskaikert közötti szakaszán.
Egy személygépkocsi egy villanyoszlopnak ütközött a 4. számú főút Pallag és Bocskaikert közötti szakaszán.
A Debreceni Rendőrkapitányság bíróság elé állítást javasol három garázda férfival szemben.
A két férfi 2013 őszén Sárszentmihályon egy családi házba tört be. A székesfehérvári rendőrök befejezték az ügyükben folytatott nyomozást és vádemelést javasolnak ellenük.
A magasból zuhant a földre egy madárfióka. A Készenléti Rendőrség járőrei segítettek rajta.
Főként erről szól a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és az Országos Magyar Vadászkamara Komárom-Esztergom megyei Területi Szervezete között kötött együttműködési megállapodás.
A turisztikai főszezonban strandrendőrök teljesítenek szolgálatot a Gyulai Várfürdőben. Az egyenruhások jelenlétükkel, bűnmegelőzési tanácsokkal és szükség esetén gyors intézkedéssel igyekeznek megelőzni, felderíteni az alkalmi lopásokat.
Háztetőre menekült a rendőrök elől, de elfogták.
A vádlottak padjára ülhet az a férfi, aki vezetői engedély nélkül, ittasan okozott halálos balesetet Szegeden.
Rövid időn belül kétszer is ellenőrizték a balatonlellei rendőrök azt a járművezetőt, akinél a szonda mindkét esetben pozitív eredményt jelzett.
Bolti lopáson értek tetten egy nőt egy jászberényi áruházban. A rendőrség a nyomozást lezárta.