Megszűnt a forgalomkorlátozás a 87-esen
Zavartalanul haladhat a forgalom.
Zavartalanul haladhat a forgalom.
Személygépkocsi sodort el Tiszavasvári belvárosában egy motorost, egy gyalogost majd egy áruház parkolójába hajtott ahol három gépkocsit tört össze.
Öt ország 18 rendőrcsapata mérkőzött meg egymással Szlovéniában, az International Police Association (IPA) rendezvényén.
Útfelbontásra figyelmeztető jelzéseket vitt el a helyükről egy férfi Mezőberényben. A táblákat hulladék fémként akarta eladni, de a rendőrök lefoglalták tőle a jelzéseket, és büntetőeljárást indítottak ellene.
Előzetes letartóztatásban a bankigazgató és bűntársa, akik összesen 18 hitelügyletet intéztek el hamis munkáltatói igazolásokkal.
Vádemelési javaslatot tesz a rendőrség a halálos balesetet okozó kiskunfélegyházi férfi ellen.
Mentőt hívtak a rendőrök egy utcán fekvő férfihoz, aki később bántalmazta a mentőápolót.
Öt ország tizennyolc csapata közül a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság csapata végzett az első helyen a Szlovéniában megrendezett közlekedésbiztonsági versenyen.
Közlekedési balesetnél helyszínelnek a rendőrök.
A rendőrök rajtaütöttek egy miskolci kábítószer-kereskedőn.