Legfrissebb híreink

Kifosztották az idős férfit

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség elfogta azt a 39 éves pácini és 19 éves nyíregyházi férfit, akik egy 82 éves férfi korából eredő védekezésre képtelen állapotát használták ki és tulajdonították el pénztárcáját.

Előzetesben mutogatós férfi

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki ellen szeméremsértés elkövetése miatt indítottak eljárást.

Csavarhúzóval fenyegetőzött

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előállították a szegedi rendőrök a garázda magatartást tanúsító I. Lászlót.

Érvénytelen jeggyel utazott

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nem elég, hogy lebukott, az ellenőrt is bántalmazta.

Rutinellenőrzés során bukkantak a kábítószerre

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult annak a fiatalembernek az ügye, akit a soproni rendőrök igazoltatás céljából állítottak meg.

Bántalmazta gyermekeit

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelést javasol a rendőrség az ellen a 40 éves férfi ellen, aki feleségén kívül gyermekeit is többször bántalmazta.

Hónapokon át állt az építkezés

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az árut megrendelték, az előleget kifizették, mégsem kaptak semmit.

Ittas járművezetők Vas megyében

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2013. szeptember 2. és szeptember 8. között összesen tizenegy ittas járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.