A motorosok érdekében is ellenőriztek

A Veszprémet Győrrel összekötő 82-es számú főútvonalon, az elmúlt években ugrásszerűen megnövekedett a motorkerékpárral és kerékpárral közlekedők száma.
A Veszprémet Győrrel összekötő 82-es számú főútvonalon, az elmúlt években ugrásszerűen megnövekedett a motorkerékpárral és kerékpárral közlekedők száma.
Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult eljárás a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán.
Baleset miatt forgalomkorlátozásra kell számítani Kisújszállás és Túrkeve között.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. tájékoztatása szerint késő délutánra helyre állhat a rend.
Vádemelési javaslattal zárta a Lenti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azt a nyomozást, amelyet visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.
Három szerv indított eljárást a férfi ellen vagyon elleni bűncselekmények elkövetése miatt.
Három halott, harminc sérült az M5-ös autópályán történt balesetben.
Több kilométeres a kocsisor Tatabányánál. Győr felé halad lassan a forgalom.
A 2013. szeptember 1-jén reggel az M7-es autópályán történt baleset egyik sérültje a kórházban elhunyt.
Személygépjármű és kamion ütközött.