Legfrissebb híreink

Lenyomozták a mányi fűfarmert

Zsaru Magazin

Csirkefarmján cannabistermesztéssel akarta áthidalni vállalkozása nehéz időszakát egy budapesti férfi, akire lakossági bejelentést követően figyeltek fel bicskei nyomozók. Nagyot néztek, amikor a baromfiistállóba beléptek.

Tizenévesek raboltak és zsaroltak

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fiatalkorúak őrizetben gondolkodhatnak tettükről.

Bíróság elé állhatnak az ittas sofőrök

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Befejezte a Miskolci Rendőrkapitányság azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket három, ittas járművezetővel szemben folytatott.

Rendőrkézen a csongrádi kerékpártolvaj

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi rendőrök elfogták azt a férfit, aki néhány nap alatt két biciklit is ellopott.

A marcali rendőrök a lakosság segítségét kérik

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Marcali Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya segítségnyújtás elmulasztása vétség gyanúja miatt a 14040/869/2023. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen.

Vörösrezet loptak

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgattak ki egy 24 éves helyi férfit és 23 éves barátnőjét.

Pakson értekeztek

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Járási Közbiztonsági Egyeztető Fórumot szerveztek a városi rendőrkapitányságon, melyre a környék településvezetői, valamint a járásban működő szervezetek vezetői is meghívást kaptak.

Fokozott ellenőrzés Monoron

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Aminek célja a jogsértő cselekmények megelőzése, megszakítása és felderítése, valamint a közlekedési szabályok betartásának ellenőrzése, a közúti közlekedési balesetek megelőzése.