Körözött autó a lónyai közúti határátkelőhelyen

A lefoglalt járművet a francia hatóság körözte.
A lefoglalt járművet a francia hatóság körözte.
2014 óta több mint 50 millió hívás érkezett segélyhívó központjainkba. Így, merthogy kettő van belőlük. Egy Miskolcon, egy Szombathelyen. A hívásfogadó operátorok rögzítik a bejelentéseket, majd – ha szakmailag indokolt – továbbítják az illetékes készenléti szerveknek, a rendőrségnek, a mentőknek vagy a katasztrófavédelemnek.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy ismeretlen férfi holttest azonosításához várja a lakosság segítségét.
Három kiskörei lakost rablással gyanúsítanak.
Súlyosan megsérült az elütött gyalogos.
A Pest vármegyei nyomozók elfogták azt a 43 éves férfit, aki kristályt árult.
A Várpalotai rendőrkapitányság kezdeményezte a 25 éves helyi férfi letartóztatását.
Egy közösségi médiafelületre írta ki egy fiatalkorú, hogy mindenkit meg fog ölni az iskolájában, majd utána magával is végezni fog. Most emberölésre irányuló előkészülettel gyanúsítja őt a rendőrség.
Nyugtatót és vérnyomáscsökkentő gyógyszereket vett be, de szerencsére időben érkezett a segítség.
A soproni rendőrök bejelentés alapján mentek egy helyi üzletbe, ám amikor elfogták a lopás elkövetőjét kiderült, hogy a férfi ruházata kábítószergyanús anyagot rejtett.