Legfrissebb híreink

24 órán belül elfogva

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szolgálaton kívüli rendőr azonosította azt a gépjárművet, amellyel Salgótarján közelében egy 28 éves férfi okozott balesetet és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Vakmerő volt, de lebukott

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök elfogták azt a 26 éves férfit, akit a bíróság eltitás hatálya alatti járművezetés miatt körözött. Éppen testvérét várta a bíróság közelében, akit néhány nappal korábban vettek őrizetbe hasonló bűncselekmény miatt kollégáink.

15 sört vallott be

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tabi rendőrök megállítottak egy gépkocsivezetőt, aki eltiltás hatálya alatt, ittasan közlekedett, ráadásul jogosítványa sohasem volt.

Jótékonysági orgonakoncert Nógrád megyében

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a Mátraverebély-Szentkút kegytemplomában megrendezett jótékonysági est bevételét az ukrajnai háború okozta károk enyhítésére ajánlották fel.

Lezárt akta: Lába kelt a motornak

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szekszárdi rendőrök befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, mely két pécsi és egy bonyhádi férfi ellen indult, akik lopás bűntettét követték el.