Legfrissebb híreink

Zéró tolerancia

Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megyében egy hét alatt 29-szer intézkedtek a rendőrök ittas járművezetés miatt. Volt, aki munkából hazafelé sörözött, egy másik férfi pedig éjfélig 5 liter sört és pálinkát ivott, majd másnap reggel 9 óra körül már autóba ült. Mindketten azt hitték, gond nélkül hazaérnek. Tévedtek.

Pár órán belül elfogták a katymári tolvajt

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Gumikesztyűvel és borssal próbálta átverni a bácsalmási nyomozókat, akik rövid idő alatt felkutatták az elkövetőt.

Lezárt ügyek: Bíróság elé állhat a kerékpártolvaj

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyben egy férfi megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy kerékpárokat lopott Miskolcon.

Egyszer csak ott voltak a rendőrök

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Erre eszmélt az a 40 éves betörő, akit egy órán belül elfogtak. Egy budakeszi könyvesboltba tért be zárás után, kiürítette a kasszát, majd hazament.