Folytatódnak a Közbiztonsági Egyeztető Fórumok Jász-Nagykun-Szolnok megyében

A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság adott otthont a helyzetértékelő rendezvénynek.
A Kunszentmártoni Rendőrkapitányság adott otthont a helyzetértékelő rendezvénynek.
A Bács-Kiskun megyei rendőrök közúti veszélyeztetés bűntette miatt folytattak eljárást, és kezdeményezték a sofőr vezetői engedélyének visszavonását.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság állománya is csatlakozott a Nógrád megyei rendőrök által hirdetett „Ültessük el az élet fáit!” nevű kezdeményezéshez.
A ferencvárosi rendőrök gyorsan elfogták a férfit, aki a gyanú szerint egy IX. kerületi bevásárlóközpontban lopott sarokcsiszoló segítségével vágta le a lakatot egy kerékpárról.
A rendőrök 39 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében, akik jogellenesen akartak Magyarország területére bejutni.
A Pest megyei rendőrök befejezték a nyomozást azzal a román férfivel szemben, aki tavaly egy nagykőrösi tanyán végzett áldozataival. A menekülő tettest öt nap alatt azonosították, majd elfogták, azóta letartóztatásban van.
63 illegális migránst tartóztattak fel a rendőrök.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Székesfehérvári Osztály munkatársainak jelzése alapján, az M1-es autópálya 107-es kilométerszelvényében állítottak meg az egyenruhások egy kistehergépkocsit, amelyben 17 migránst fuvarozott a sofőr Ausztria irányába.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2021. november 25-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 125 határsértőt tartóztattak fel és 119 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
A rendőrök elfogtak egy embercsempészt, továbbá 11 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében.