Egy 17 fős migránscsoportot tartóztattak fel Kelebiánál
A külföldieket jogellenesen jutottak be az országba.
A külföldieket jogellenesen jutottak be az országba.
A migránsok afgán és bangladesi állampolgároknak mondták magukat.
A 23 éves karancssági férfi Salgótarján belvárosában napközben fosztotta ki a járdán sétáló sértettet.
A 16 éves fiatal egy információs táblát rongált meg Tárkányon. A kisbéri rendőrök őt rongálás miatt gyanúsítottként kihallgatták.
Órákkal a bűncselekmény elkövetése után szereztek ugyan tudomást a csalásról az érdi rendőrök, másnap este már az előállító helyiségben időzött az a két nő, akik egy idős asszonyt károsítottak meg.
Szlovák és magyar rendőrök végeztek közös járőrszolgálatot a Vác-Szob vasútvonalon.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 35 határsértő Bács-Kiskun megyében.
A fővárosi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a férfival szemben, aki a gyanú szerint országszerte 48 embertől csalt ki pénzt a világhálón keresztül.
A holland sofőr, valamint szintén holland társa négy illegális migránst akart Ausztriába juttatni.
Jogellenesen jutottak be az országba.