Garázdálkodott a buszpályaudvaron, a rendőrök elfogták

Az egyenruhások elfogtak egy férfit, aki az egyik szegedi buszpályaudvaron inzultálta és bántalmazta az ott várakozókat.
Az egyenruhások elfogtak egy férfit, aki az egyik szegedi buszpályaudvaron inzultálta és bántalmazta az ott várakozókat.
A megalapozott gyanú szerint a férfi Debrecenben, a Nagyerdei körúton ütött el egy kerékpárost.
Az M85-ös számú gyorsforgalmi úton, Babót térségében ellenőriztek az egyenruhások egy járművet, amelyben a külföldi férfiak tartózkodtak.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 26 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harmincharmadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 14 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
A felújítási munkálatok ideje alatt a Magyarországról történő kilépő forgalomban megnövekedett várakozási idővel kell számolni.
A veszprémi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves férfit.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője elismerésben részesítette két munkatársát egy emberölési kísérlet elkövetésével gyanúsítható férfi azonosításában, illetve elfogásában végzett munkájáért.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 15 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A rendőrök pár órán belül azonosították a feltételezett elkövetőt, aki a jászfényszarui templom három perselyéből eltulajdonította a készpénzt. Egy 21 éves férfit kihallgattak gyanúsítottként, és őrizetbe vették.
A 15 éves nő saját magát buktatta le az áruházban. A dorogi rendőrök őt gyanúsítottként kihallgatták.