Rács mögött a győri „Pikó báró”
55 éves kábítószerdílert fogtak el a Győr-Moson-Sopron vármegyei nyomozók.
55 éves kábítószerdílert fogtak el a Győr-Moson-Sopron vármegyei nyomozók.
A tamási rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Rendőr Tanulók Országos Tanulmányi Egyéni Versenyén ezúttal 3 kategóriában vetélkedett a 4 rendőrképző intézmény 41 tanulója a Rendőrségi Oktatási és Kiképző Központ (ROKK) csopaki objektumában. Lövészeten, tornatermi akadálypályán, két intézkedéstaktikai helyszínen, továbbá tesztkitöltéssel és újraélesztési gyakorlattal zajlott a megmérettetés.
Ennyi időre volt szükségük a Pest vármegyei rablási detektíveknek, hogy két maszkos, fegyveres, kalapácsos támadót azonosítsanak és felkutassanak. Az elkövetés ugyan 8 nappal korábban volt, ez azonban nem befolyásolta a tempós eredményt.
Újra ellepték a belvárost a rendőrök és a társhatóságok: komplex bűnügyi-rendészeti ellenőrzést tartottak szombaton éjszaka Budapest V., VI. és VII. kerületében. Több mint hatszáz igazoltatás, több mint négyszáz gépkocsi és két szórakozóhely ellenőrzése során elfogtak vagy előállítottak 29 embert, és megtaláltak hét, gyermekotthonból szökött fiatalt is.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A zalai rendőröknek is fontos a környezetünk védelme, ezért csatlakoztak a TeSzedd! kampányhoz.
Az Országos Rendőr-főkapitányság az elmúlt évekhez hasonlóan idén is támogatást biztosít roma származású fiatalok tanulmányaihoz.
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (ROADPOL) éves ellenőrzési terve alapján tartott a rendőrség országos akciót 2024. április 15. és április 21. között.
24 óra alatt közel nyolcezer sebességtúllépőt mértek be a rendőrök. Ez közel kétezerrel több a tavalyi eredményhez képest.
A teljes útlezárás megszűnt, a helyszíni szemlét és a műszaki mentést befejezték.
A Belvárosban, Erzsébetvárosban és Terézvárosban tartottak ismét komplex bűnügyi-rendészeti akciót, közel száz rendőr és számos társhatóság részvételével. A Hősök terén felszámoltak egy éppen szerveződő illegális gyorsulási versenyt is.
Maroslele térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A 84 éves férfi orvosi segítségre szorulhat, a rendőrök jelenleg is nagy erőkkel keresik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatója.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.