Hat óra alatt két tettenérés
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói elfogtak egy orgazda és egy autótolvaj-párost.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gépjármű Bűnözés Elleni Osztály nyomozói elfogtak egy orgazda és egy autótolvaj-párost.
A rendőrök a két gyanúsítottat bűnügyi őrizetbe vették.
A Tolna megyei rendőrök több, mint egy kilogramm marihuánát foglaltak le a három helyszínen tartott házkutatás során.
A pályaválasztás előtt álló fiatalok bepillantást nyerhetnek az iskola diákjainak mindennapjaiba, feltehetik az őket foglalkoztató kérdéseket a rendőri hivatással kapcsolatban.
A ferencvárosi tűzesetben az elsődleges információk szerint egy ember meghalt.
Lakosságvédelmi intézkedés Budapesten, a Ferencvárosban. A környező utcákat lezárták.
A rendőrség 20 óra 5 perckor újra megnyitotta a forgalmat a gépjárművek előtt.
A gyülekezők a Legfőbb Ügyészség előtt nyilvánítottak véleményt.
Pro Urbe Kaposvár kitüntetést adományoztak a rendőrkapitányságnak.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Az 58 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik 13 éves lány megtalálása érdekében.
A rendőrök őrizetbe vettek egy férfit, aki több elektromos rollerben is kárt okozott, valamint kerékpárokat lopott Hódmezővásárhelyen.
A Dombóvári Rendőrkapitányság szervezésében Csalások az online térben címmel lakossági előadást tartottak Kurdon.
Az ismerősétől lopott kulccsal ment lopni annak lakására egy nő Csepelen. Az éber szomszédoknak köszönhetően a rendőrök a helyszínen elfogták.
A zalaegerszegi rendőrök várják a képeken látható bicikli tulajdonosának jelentkezését.
A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóságának munkatársai dobogós helyezéseket értek el a versenyen.
A Várpalotai Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték egy 16 éves fiatal letartóztatását.
A Tatabányai Rendőrkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2024. május 18-án 12:00 órától május 19-én 24:00 óráig.
Vádemelést javasolnak azzal az idős férfival szemben a kiskunfélegyházi rendőrök, aki az utcán kezdte ütlegelni korábbi élettársát azért, hogy rábírja a visszaköltözésre.