Kamion alvázára kapaszkodott fel

Tompánál egy magát iraki állampolgárnak valló férfi próbált meg jogellenesen bejutni az ország területére.
Tompánál egy magát iraki állampolgárnak valló férfi próbált meg jogellenesen bejutni az ország területére.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket.
A nagyatádi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy helyi férfit.
A határátkelőhelyen az átléptetés ki- és belépő irányba egyaránt zavartalan és folyamatos.
Békéscsabán, a Békés Megyei Kormányhivatal rendezvényén a rendőrség munkájával is megismerkedhetnek az érdeklődők, az információs pontnál pedig tájékoztatást kapnak azok, akik rendvédelmi pályára készülnek.
Egy férfi levélben köszönte meg a tatabányai körzeti megbízottnak, hogy segítséget nyújtott a barátjának.
A bíróság elrendelte annak a 34 éves férfinak a letartóztatását, aki fel akarta gyújtani ismerősét.
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vették a rongálás bűntettével megalapozottan gyanúsítható 24 éves ukrán nőt.
Négy hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a motorkerékpár vezetőt, aki Sajószentpéteren úgy közlekedett, hogy kanyarodás közben nekiütközött egy személygépkocsinak. A férfi nem rendelkezett érvényes vezetői engedéllyel, valamint a motorkerékpárját korábban kötelező felelősségbiztosítás hiányában kivonták a forgalomból.
A rendőrök húsz ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év harminchatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az őszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vagy bódult vezetők kiszűrésére.