Legfrissebb híreink

Elfogták a kórházi tolvajt

Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vasmegyeri asszony beismerő vallomást tett.

Átengedte a vezetést ittas barátjának, akinek jogosítványa sem volt

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Járművezetés tiltott átengedése miatt indult büntetőeljárás egy 30 éves veszprémi férfi ellen, míg barátjának ittas járművezetésért, illetve egyéb közlekedési szabálysértések elkövetéséért kell felelnie.

Elfogott autófeltörő

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrjárőrök a helyszín közelében fogták el azt a férfit, aki feltört egy autót Ózdon.

Ózdon is működik a Zebra terv

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csaknem gyalogosokat gázolt el az a gépjármű, amelynek vezetője nem állt meg egy ózdi gyalogos-átkelőhely előtt. Az Ózdi Rendőrkapitányság első fokú határozatában még aznap eltiltotta a sofőrt a járművezetéstől.

Nem érkezett bejelentés

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök megtalálták azt az ismeretlen sofőrt, aki majdnem elütött két felnőttet és egy gyereket.

Kamionban bújtak meg

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.

Kétmilliós csomagot vitt

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az V. kerületi járőrök egy kilogramm marihuánát találtak egy budapesti férfinél.