Ki akarta rabolni

A jászsági rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a rablás kísérlet gyanúsítottját.
A jászsági rendőrök rövid időn belül azonosították és elfogták a rablás kísérlet gyanúsítottját.
A rendőrök elfogták azt a három fiatalt, akik kilenc akkumulátort loptak el parkoló autókból. Az elkövetők autójában négy akkumulátort megtaláltak.
A 39 éves gyanúsított olyan súlyosan megebesítette édesapját, hogy a férfi a helyszínen életét vesztette.
Egy afgán férfi egy tehervonat alvázán megbújva próbált meg jogellenesen bejutni az országba Kelebiánál.
A kispesti rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt.
Hetedik alkalommal is színpadra álltak a tehetséges fiatalok Szombathelyen.
A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott vezetője és gazdasági rendőrfőkapitány helyettese elismerésben részesült.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Baleset-megelőzési Bizottság Szolnokon rendezte meg a IX. Szakmai Közlekedésrendészeti verseny megyei döntőjét.
A rendőrség napja alkalmából több Csongrád megyei rendőr is miniszteri és országos rendőrfőkapitányi elismerést vehetett át.
Ünnepélyes keretek között adták át a Nyergesújfalui Rendőrőrs felújított épületét.