Hulladékgazdálkodás rendjének megsértése Monostorapátiban
Az 52 éves helyi férfit negyed órán belül elfogták a tapolcai rendőrök.
Az 52 éves helyi férfit negyed órán belül elfogták a tapolcai rendőrök.
Egy közlekedési konfliktust követően bántalmazták egymást az érintettek és családtagjaik szombaton délután Gyálon. Az esettel összefüggésben a Pest megyei nyomozók három férfit emberölés kísérletével gyanúsítanak.
Budapestről vásárolták a kábítószert, amit Nyírbátorban akartak értékesíteni. A rendőrség három gyanúsítottal szemben javasolt vádemelést.
A kiskunhalasi rendőrök rendszeresen szerveznek közúti ellenőrzéseket a balesetek megelőzése érdekében.
A dunakeszi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy eltulajdonított kerékpár megtalálásához.
A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a Ferihegyi Repülőtérre vezető úton balesetet okozó busz vezetőjét.
Több mint egymillió forintot lopott munkahelyéről egy nő Pécsett.
A dunakeszi rendőrök elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették azt a férfit, aki két beltéri ajtót akart eltulajdonítani egy dunakeszi házból.
A bajai rendőrök egy közúti ellenőrzés során fogták el a férfit.
A rendőrség vádemelést javasol az ellen a martfűi férfi ellen, aki egy helyi autókereskedésből ellopott egy autót.
Ismét zavartalan a forgalom a Balaton felé vezető oldalon.
Még tart a baleset helyszínelése Pázmánd térségében.
Teljes lezárás a Balaton felé vezető oldalon, Pázmánd térségében.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Keszthely közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. évi tevékenységéről számolt be a Békés Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése előtt Vörös Ferenc r. dandártábornok, vármegyei rendőrfőkapitány. A testület egyhangúlag elfogadta a beszámolót.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
A 14 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Eltűnés miatt keresi a Komáromi Rendőrkapitányság a 14 éves lányt.
Az egyik körzeti megbízott a kezét is megégette, miközben segített egy bajba jutott asszonynak.