Nem adott elsőbbséget, súlyos sérüléssel járó balesetet okozott

A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, mert Gyomaendrődön úgy hajtott be egy kereszteződésbe, hogy nem adott elsőbbséget egy másik jármű vezetőjének.
A rendőrség vádemelést javasol egy férfi ellen, mert Gyomaendrődön úgy hajtott be egy kereszteződésbe, hogy nem adott elsőbbséget egy másik jármű vezetőjének.
A kaposvári rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.
Veszprém megyében idén a személyi sérüléses balesetek több mint 40%-át a sebességtúllépés okozta.
A terézvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen nő azonosításához.
Vádemelési javaslattal élt a rendőrség egy arlói férfival szemben, aki volt élettársát folyamatosan zaklatta, megöléssel fenyegette meg.
A rendőrség elfogta az elkövetőt és vele szemben vádemelési javaslatot tett.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három férfi Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A rendőrség vádemelést javasol két férfi ellen, akik betörtek két telephelyre és egy büfébe Orosházán.
A rendőrök vádemelést javasolnak azzal a férfival szemben, aki balesetet okozott Darvason.
Legutóbb Tiszavasváriban ellenőrizték a rendőrök a közlekedőket.