Ittasan vezetett
Őrizetbe vették a járművezetéstől eltiltott sofőrt a kiskőrösi rendőrök.
Őrizetbe vették a járművezetéstől eltiltott sofőrt a kiskőrösi rendőrök.
Addig versenyzett egymással két autós Miskolcon, amíg egyikük a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen elütött egy nőt.
Vádemelési javaslattal éltek a rendőrök azzal az ózdi férfival és fiával szemben, akik egy helyi ingatlan udvaráról elloptak egy német juhászkutyát.
Áttért a szemközti forgalmi sávba és összeütközött egy másik gépkocsival az a sofőr, akivel szemben bíróság elé állítást javasolnak a tapolcai rendőrök.
Társát továbbra is keresik.
A Kisbéri Rendőrkapitányság célja a rendőri utánpótlás biztosítása.
A rendőrök négy külföldit állítottak elő.
A szolnoki járőrök perceken belül elfogták a betöréses lopás kísérlet gyanúsítottját.
Jogellenesen próbált meg bejutni Magyarországra egy migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták és visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 36 éves iraki férfival szemben.