Lezárt akta – robbantással fenyegetett

Saját házának felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi Kenderesen. A segítség időben érkezett.
Saját házának felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi Kenderesen. A segítség időben érkezett.
A rendőrök Megyaszón fogták el azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint kábítószert szerzett meg és adott környékbeli lakosoknak.
A Magyar Rendőrség utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak. A lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott, csak jelentkezni kell! A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium nyílt napot tartott 2018. január 12-én.
Bíróság elé állítási javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki Járdánházán szeszes italtól befolyásolt állapotban vezette autóját.
A nyomozást befejezve vádemelést javasolnak a Bács-Kiskun megyei rendőrök.
A kaposvári rendőrök vádemelést javasolnak egy somogysárdi nő ellen, aki életveszélyes sérüléseket okozott gyermekének.
A debreceni rendőrök elfogták a három helyi lakost.
Kiemelkedő szolgálatellátásért adott át jutalmakat az országos rendőrfőkapitány.
A tapolcai rendőrök nyomozást folytattak közúti baleset gondatlan okozása miatt egy 53 éves zalaszentgróti buszsofőrrel szemben.
Szakmai bemutatók és tájékoztatók várták az érdeklődőket Remeteszőlősön.