Legfrissebb híreink

Nyílt napok a rendészeti szakgimnáziumokban

ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendészeti pálya iránt érdeklődőket várják. A miskolci, az adyligeti, a körmendi és a szegedi iskola is megnyitja kapuit a látogatók előtt.

Fél órán belül elfogták a besurranót

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi nyomozók kihallgatták a 40 éves gyanúsítottat, akitől az ellopott telefonokat is lefoglalták.

Ittas sofőr a határon

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Pozitív értéket mutatott a román sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda Ártándon.

Munkácsy-festménymásolatot lopott

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrök a lakásán fogták el azt a férfit, aki betört egy józsefvárosi lakásba, miközben a lakók otthon voltak, és többek között ezüst evőeszközkészletet, valamint egy Munkácsy-festménymásolatot is ellopott.

Gyorsan hajtott, balesetet okozott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság rendőrei vádemelést javasolnak egy szegvári fiatallal szemben, aki Mindszent külterületén közlekedési balesetet okozott.

Ittasan okozott balesetet

Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult egy 32 éves férfi ügye, aki ittasan vezetett és balesetet okozott Győrben.

Ismét zavartalan az átkelés Röszkénél

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A magyar kilépő oldalon keletkezett hibát elhárították, ezért 2018. január 8-án 22 órától ismét zavartalanul működik a röszkei határátkelő.