Fájdalomcsillapítót rabolt
Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az 50 éves helyi gyanúsítottat.
Az illetékes bíróság előzetes letartóztatásba helyezte az 50 éves helyi gyanúsítottat.
Egy hódmezővásárhelyi nő autóját törte fel egy sándorfalvi férfi Vásárhelyen. A gyanúsítottat a rendőrök másfél órán belül elfogták, miután Szentesen balesetezett.
A rendőrök 58,7 gramm kábítószergyanús anyagot és több mint egymillió forint készpénzt foglaltak le.
Teljes útlezárás mellett tart a helyszínelése annak a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetnek, amely Mezőkövesd és Egerlövő között történt, a 3302-es számú úton.
A közlekedésbiztonsági ellenőrzés során a passzív biztonsági eszközök használatára kiemelt figyelmet fordítanak a Hajdú-Bihar megyei rendőrök.
A balatonlellei rendőrök, a fonyódi vízirendőrök és a balatonboglári tűzoltók közös munkájának eredményeként két férfit is elfogtak Balatonbogláron.
A rendőrök előállították a 43 éves férfit, aki mécseseket, valamint művirágokat lopott egy bonyhádi temetőből.
Egy gépjármű kigyulladt, a rendőrök félpályán lezárták a főutat.
A megalapozott gyanú szerint hamis volt az aláírás a szerződésben.
A karcagi rendőrök őrizetbe vették azt a fiatalkorút, aki három kisújszállási fiatalt bántalmazott, majd a ruháikat és a cipőiket is elvette.