Erőt, egészséget, sok sikert!

2023. 09. 07., cs - 13:22
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés vármegyéből negyvenen kezdték meg a 10 hónapos rendőrjárőr képzést. A leendő kollégákat a vármegyei rendőrfőkapitány köszöntötte. Eközben a toborzás folyamatos, a képzési lehetőségekről rendezvényeken és a rendőrségen is lehet érdeklődni.

Negyven leendő rendőrt köszöntött 2023. szeptember 7-én Vörös Ferenc r. ezredes, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetője. A csoport tagjai jövő héten hétfőn kezdik meg a 10 hónapos képzésüket, amelyet követően rendőrjárőrként szolgálnak majd. Harminckilencen Szegeden ülnek iskolapadba, egy hallgató pedig Budapesten folytatja majd a tanulmányait. A vármegyei rendőrfőkapitány személyesen fejezte ki jókívánságait, mindannyiuknak erőt, egészséget, jó tanulást, sok sikert kívánt és biztosította őket arról, hogy számítanak rájuk, a munkájukra.

Határvadász és rendőrjárőr képzések ezután is indulnak, így a toborzás folyamatos. Békéscsabán, a 2023. szeptember 6-án megrendezett Békés Vármegyei Közfoglalkoztatási Kiállításon is volt rendőrségi stand, sokan érdeklődtek a hivatásos szolgálat iránt. Ezen a héten pénteken 11 és 13 óra között a Csaba Center Bevásárló- és Szórakoztató Központ földszintjén állnak az érdeklődők rendelkezésére a toborzó rendőrök, másnap, szeptember 9-én pedig 10–15 óráig Szarvason, a Szilvanapokon kereshetik fel őket azok, akik információkat szeretnének kapni a képzésekről, a rendőrjárőrök és határvadászok feladatairól.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatán is lehet jelentkezni, a 66/523-700-as telefonszám munkaidőben hívható. A karrier@bekes.police.hu ímélcím is működik, az erre küldött levélben is lehet tájékoztatást kérni a különböző képzési és álláslehetőségekről.


Hírfolyam

 

Élményekkel teli hét

A Ceglédi Rendőrkapitányság szervezésében valósult meg a „KEDVESKÉK” élménytábor

 

Kristályt árultak egy teraszon

A 19 éves szomszéd figyelt, a pár pedig csomagolta az árut – így zajlott a terjesztés egy kiskunmajsai teraszon, amíg a rendőrség le nem csapott.

 

Felelőtlen

Pozitív lett a kábítószergyorsteszt annál a férfinél, aki balesetet okozott Ferencvárosban taxijával, amivel szórakozni vitte volna barátait.

 

Figyelemelterelés

A kőbányai rendőrök keresik azt a három férfit, akik egy mobiltelefont loptak el egy X. kerületi üzletből.

 

Kokaindílerek rács mögött

Újabb drogbiznisz végére tettek pontot a zalaegerszegi rendőrök a DELTA Program keretében. Ezúttal egy helyi hálózatot számoltak fel, a kereskedők közül három személyt le is tartóztatott a bíróság.

 

Hamis bélyegzővel próbálkoztak

Kollégáink szakértő szemmel vizsgálják át az okmányokat, tartózkodási engedélyeket határátlépéskor. Ennek eredményeként a Bács-Kiskun vármegyei határszakaszon múlt héten négy külföldit utasítottak ki az ország területéről.