A tegnapi halálos baleset részletei

2023. 06. 22., cs - 07:40
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 62 éves motoros vesztette életét az M1-esen.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, 2023. június 21-én délután. A jelenlegi adatok szerint egy 62 éves férfi motorkerékpárral közlekedett a főváros irányába, amikor feltehetően későn észlelte az előtte a belső sávban forgalmi okok miatt lassító személygépkocsit, és a hátuljának nekiütközött. A balesetben a motoros olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A gépkocsi vezetője nem sérült meg.

Kérjük a közlekedőket, hogy az autópályákon, gyorsforgalmi utakon mindig fokozott óvatossággal közlekedjenek! Tartsanak megfelelő követési távolságot, hogy amennyiben szükséges, időben meg tudjanak állni, ha lassul a többi jármű haladása. Mivel az autópályán akár 130 km/h-val is lehet hajtani, a balesetek során bekövetkezett sérülés is súlyosabb lehet, mint alacsonyabb sebességnél. A szabályok betartásával vigyázzanak magukra és egymásra!

…hogy mindenki hazaérjen!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kábítószer-kereskedők rendőrkézen

Három 20 év körüli dílert vettek őrizetbe a kiskunfélegyházi rendőrök. A nyomozás alatt több mint 3000 gramm illegális növényi származékot találtak és foglaltak le a rendőrök.

 

Fokozott ellenőrzés

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el a rendőrkapitányság illetékességi területére.

 

Ismeri a fiatalembert?

A győri nyomozók az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.