A Túr folyóba hajtott egy autó Tisztabereknél

2023. 01. 10., k - 12:41
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járművezető életét vesztette.

A Fehérgyarmati Rendőrkapitányságot 2023. január 9-én délelőtt a gátőr értesítette, hogy a Tisztaberek közelében lévő Túr folyót átívelő híd lábánál egy gépjármű nyomait fedezte fel, amely a megáradt folyóba vezet. A rendőrök a helyszínt megvizsgálták és megállapították, hogy nagy valószínűséggel egy autó hajtott a folyóba.

A Felső Tisza Vidéki Búvár és Mentőegyesület, valamint a Csengeri Szent Flórián Tűzoltó és Vízimentő Egyesület búvárjai átvizsgálták a folyószakaszt, és rövid időn belül megtalálták az elsüllyedt gépjárművet. A fehérgyarmati hivatásos tűzoltók erőgép segítségével partra húzták a folyóban rekedt személygépkocsit. A gépjármű kiemelése után az utastérben holtan találták a jármű vezetőjét, akinek családtagjai időközben az eltűnéséről tettek bejelentést a rendőrségen.

Az eljárás eddigi adatai szerint a 62 éves férfi 2023. január 8-án délután Sonkád irányából tartott Tisztaberekre, amikor eddig tisztázatlan okból eredően nem az út vonalvezetésének megfelelően kanyarodott a hídra. A jármű lehajtott a védőgátról, és a folyóba merült.           

A baleset körülményeit a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság büntetőeljárás keretében vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Helikopter az M5-ös sztráda felett

Motoros rendőrök és szolgálati helikopter bevonásával folytatta a fokozott ellenőrzést a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság az M5-ös autópályán.

 

Lezárták: 13 balhé lett a vége

Jelenleg is letartóztatásban van az a 20 éves fiatal, akit a bajai rendőrök még májusban vettek őrizetbe tucatnyi lopás miatt. Most befejezték az ügy vizsgálatát, és vádemelést javasolnak a gyanúsított ellen.

 

Sikeres ellenőrzést tartottak a rendőrök

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2023. szeptember 28-án délelőtt az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények felfedése érdekében nagyszabású összehangolt akciót hajtott végre.

 

Lopás miatt keressük

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik annak a nőnek az azonosításában, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy egy szegedi üzletben napszemüveget lopott.