Baleset a 44-es számú főúton

2020. 02. 29., szo - 07:19
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három gépjármű ütközött össze Lakiteleknél.

A jelenleg rendelkezésre álló információnk alapján 2020. február 29-én 6 óra 55 perc körül a 44-es számú út 27-es kilométerénél eddig tisztázatlan körülmények között három gépjármű összeütközött. A baleset során személyi sérülés is történt.

 

Az érintett útszakaszt félpályán lezárták a rendőrök.


Hírfolyam

 

Beszámolók napja

A Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlése, valamint Balassagyarmat és Pásztó Város Önkormányzatának közgyűlése is elfogadta a vármegyei rendőr-főkapitányság illetve a rendőrkapitányságok vezetőinek 2024. évi beszámolóját.

 

Szakmai nap az együttműködés és az innováció jegyében

A vezetői hatékonyság növelése, korszerű menedzsment technikák, módszerek megismertetése, továbbá az integráns személyiséggel rendelkező vezetői munkához nélkülözhetetlen stratégiai kompetenciák fejlesztése állt a középpontjában a május 29-én Gárdonyban tartott szakmai napnak.

 

Azonnal segítettek

Szirénázó rendőrautóval vezették fel a készenléti rendőrök a kórházi ellátásra szoruló férfit.

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.