Baleset az 51-es számú főúton

2017. 10. 09., h - 18:47
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két személygépjármű ütközött össze Apostag közelében.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2017. október 9-én 18 óra 35 perc körül az 51-es számú főút 76-os kilométer közelében eddig tisztázatlan körülmények között két személygépjármű ütközött össze. A balesetben az elsődleges információk szerint ketten megsérültek.

 

 

Az érintett útszakaszon félpályás útlezárás mellet helyszínelnek a rendőrök.

 


Hírfolyam

 

Véget ért a bújócska

A dunakeszi rendőrök elfogták azt az 52 éves férfit, aki a bíróság ítéletét követően megpróbált elrejtőzi.

 

Újabb hat szabályszegő őrizetben

A szekszárdi rendőrök az elmúlt napokban négy engedély nélkül vezető sofőrt, egy bolti tolvajt és egy távoltartás szabályait megszegő férfit állítottak bíróság elé.

 

Unokázós banda

Idős embereket átverő csoportra csaptak le a budapesti nyomozók.

 

Pár óra alatt elfogták

A berettyóújfalui nyomozók előállítottak egy 33 éves komádi férfit, aki a gyanú szerint egy horgásztó melletti büféből lopott.

 

Megszereztem, megszereztem!

Nem sokáig örülhetett a könnyen szerzett mobiltelefonnak egy karcagi fiatal. A rendőrök elfogták, és őrizetbe vették.