Baleset az M1-es autópályán

2017. 08. 04., p - 02:03
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Zsámbék környékén lassabb haladásralehet számítani.

Eddig tisztázatlan körülmények között 2017. augusztus 4-én 1 óra 35 perckor személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt az M1-es autópálya 28-as kilométerszelvényénél, a Tatabánya felé vezető szakaszon. A balesetben két személygépjármű ütközött össze, egy személy megsérült.

A rendőrök a helyszíni szemlét a külső forgalmi sáv zárása mellett kezdték meg, a szemle és a műszaki mentés ideje alatt a forgalom a belső sávon halad.

Kérjük az balesetben érintett útszakaszon közlekedők fokozott figyelmét és türelmét.


Hírfolyam

 

Már minden múzeum gőzerővel készül az ország legnagyobb kulturális rendezvényére

Szombaton végre elérkezik a nyár legjobban várt programja, hazánk legnagyobb és legnépszerűbb kulturális eseménye: a Múzeumok Éjszakája, amelyre országszerte közel 470 helyszínen, több mint 2900 kulturális programmal várják az érdeklődőket. A múzeumokban már felkészültek a látogatók fogadására, a Rendőrmúzeumban például a kutyás és lovas bemutatókat próbálják, a kiállításra szánt járművek pedig már felsorakoztak az udvaron, hogy június 21-én az „éjszakázók” betekinthessenek a rendőrség kulisszái mögé.

 

Régi módszer új köntösben

Rendőrnek adta ki magát az a telefonáló, aki egy idős férfitól csalt ki több millió forintot. A Mátrix Projekt keretében folytatjuk a harcot a kibercsalók ellen.

 

Rendőrkézen a kajaktolvaj

A balatonfüredi rendőrök elfogtak egy 30 éves győri férfit, aki egy nyaralót tört fel sporteszközökért.

 

Napfényből hűvösre

Kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják a balassagyarmati zsaruk azt a váci férfit, akit a DELTA Program keretében fogtak el a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.