Baleset miatt félpályás útlezárás a 85-ös számú főúton

2020. 05. 09., szo - 18:03
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autó ütközött motorossal a veszkényi leágazónál.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2020. május 9-én 17 óra körül, a 85-ös számú főút 37. kilométerszelvényénél, a veszkényi leágazónál. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy BMW típusú személygépkocsi vezetője közlekedett Sopron felől Győr irányába, majd haladása során a veszkényi leágazónál balra akart kanyarodni. Manővere közben azonban nekiütközött egy szemből szabályosan közlekedő motorosnak.  A  motoros megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A rendőrök mindkét járművezetővel szemben alkoholtesztert alkalmaztak, ami a gépkocsit vezető férfi esetében pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel céljából az illetékes rendőrkapitányságra előállították.

A baleset helyszínén a műszaki mentés és a szemle ideje alatt - rendőri irányítás mellett - félpályán haladhat a forgalom. Kérjük az erre közlekedő gépjárművezetőket, hogy az érintett útszakaszon fokozott figyelemmel közlekedjenek.

1


Hírfolyam

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.